A nagykanizsai Thúry György Múzeum októberben a hónap műtárgyaként egy rövid nyelű buzogányt mutat be a Fő utca 5. szám alatti kiállítóteremben. A darab különlegessége abban áll, hogy a nyele tipikus dunántúli pásztorfaragást visel, míg a feje formájában és megjelenésében régebbinek, szabályosabban fogalmazva régészeti eredetűnek tűnik.
Felépítés és díszítés
A vitrinben látható buzogány nyele domborúan faragott: tölgyfalevelek, makkok és virágmotívumok között kígyó motívum fut, a nyél alján pedig egy tigrissel viaskodó jelenet található. A darab a múzeum régi anyagából került elő, gyűjtési helye a források szerint Komárváros.
A néprajzkutató, Gyanó Szilvia elmondta, hogy a pásztorélet bemutatásában a buzogányok szerepét a szakirodalom sokáig elsősorban az alföldi pásztorközösségek eszköztárához kötötte. Ugyanakkor a zalai gyűjtemények tanúsága szerint a 18–19. századi Dunántúlon is használták ezeket az ütőfegyvereket.
„A népművészettel vagy a pásztorélettel foglalkozó összefoglalók nem igazán említik a buzogányokat” – fogalmazott Gyanó Szilvia.
Veszély és használat a pásztoréletben
A múzeumi leírás és a kutató megjegyzése alapján a rövid nyelű buzogányok praktikusak voltak a kézben: könnyen kezelhetők, ugyanakkor erős csapásokat lehetett velük mérni. A forrásként idézett pásztori emlékek azt is rögzítik, hogy sértő vagy kényes helyzetekben a fegyvernek komoly következményei lehettek; Takáts Gyula idézett visszaemlékezése egy korábbi pásztorvilágból sugallja a fegyverfélelmet és a testi büntetés egyes formáit.
A budapesti vagy alföldi sztyeppei eredetű buzogányokkal szemben a zalai darab díszítése és nyele a Dunántúl lokális nápolyi, paraszti faragói hagyományait tükrözi, ami arra utal, hogy a tárgy egy régebbi fejrészhez később készített nyelet kapott.
Mit mutat a zalai gyűjtemény?
A múzeumi anyagban – a kutató tájékoztatása szerint – Nagykanizsán két rövid nyelű buzogány szerepel leltárban. Egyiküket a keszthelyi múzeum gyűjtőhely-megnevezéssel átvette, ebből is látható, hogy a megye gyűjteményeiben előfordulnak olyan pásztorbotok, amelyek vége buzogányra emlékeztet.
- Gyűjtési hely: Komárváros (Nagykanizsa környéke)
- Kor: nyele a 20. század első évtizede, a fejrész régebbinek tűnik
- Anyag és díszítés: faragott tölgyfa, növényi és állati motívumok
| Tulajdonság | Megjegyzés |
|---|---|
| Gyűjtemény | Thúry György Múzeum |
| Gyűjtési hely | Komárváros |
| Nyél kora | 20. század eleje |
| Fejrész | régebbinek tűnő, régészetinek látszó elem |
Miért érdemes megnézni?
A kiállított buzogány egyszerre szakmai érdekesség és helytörténeti emlék: bemutatja, hogy a dunántúli pásztorok eszköztára sokszínűbb volt, mint ahogyan azt a régebbi, általánosításra hajlamos irodalom feltételezte. Emellett rávilágít arra is, hogyan dolgoztak a paraszti faragók: a díszítések motívumvilága, a kígyó- és tigrismotívum a helyi virágzó faipari népművészet etnikai és esztétikai vonásait tükrözi.
A tárgy az októberi hónap műtárgya a múzeumban; a vitrin és a hozzá kapcsolódó leírások a helyszínen, a Fő utca 5. alatt tekinthetők meg. A bemutatott darabokhoz kapcsolódóan a múzeum többek között a zalai pásztorélet tárgyi emlékeinek értelmezését is segítő dokumentumokat és fotókat tett elérhetővé a látogatók számára.
A kiállítás a helyi kulturális emlékezet egyik figyelemre méltó darabját hozza közelebb a nagyközönséghez, és egyben tükröt tart a régió hagyományainak, a pásztorok életének és a tárgyi népművészetnek.
